Hamarosan vége a "vakációnak", és egy új kezdet jön minden téren remélhetőleg. :) Mondtam én, hogy képes leszek egyedül változtatni a dolgokon, rövid távon még a jövő hetet bele kell raknom ebbe, hosszú távon meg úgyis lesz rá idő.

Igen, tudom, idegesítő, amikor valaki rébuszokban beszél (valószínűleg én sem szeretném ezt olvasni), de talán majd azt, amiről most írok is megosztom valahol, csak ez egy más lapra tartozik.

Ami ezen kívül a legfontosabb, hogy holnap újra látom a Szerelmemet. Sajnos különböző családi okaiból kifolyólag külön töltöttük ezt a hetet, amikor én hazajöttem a szüleimhez. Nagyon hiányzik, ráadásul a héten hónapfordulónk is volt. A 9. :) És ezt mi tartani szoktuk, úgyhogy már ki is találtam valamit, ami kellőképpen pótolni tudja ezt.

Tudom, nagyon kreatív lett a címadás, de még ezen is túltesz a bejegyzés, ami egyelőre még nem tudom, hogy miről fog szólni. :)

Lendület és történés éppenséggel jellemzi az elmúlt időszakomat. Olyannyira, hogyha majd mindent magam mögött hagyok, és eltelik néhány hónap/év, mialatt kellőképpen eltávolodok ettől az egésztől érzelmileg, biztosan írok belőle egy regényt. Mert egyébként azelőtt, hogy megéltem volna, csak olvastam ilyesmikről. A legtöbb mindenről ezzel kapcsolatban nem beszélhetek, és ennek próbálom belátni nem a zavaró, hanem inkább az izgalmas voltát.

A helyzet az, hogy a közelmúlttal (ami annyira közeli, hogy a jelenembe simul), nem is szeretnék foglalkozni, még csak gondolati szinten sem. Felmerül a kérdés, hogyha a jelenemmel nem, akkor mivel lehetne foglalkoznom? Jelenleg a jövő nagyobb biztonságot nyújt, és örömmel tölt el, hogy látom, ez akár a közeli jövő is lehet. Nagyon közeli.

Holnaptól mindent megváltoztatok, és én magam változtatok meg mindent. Aztán majd jól megmondom visszagondolva a közelmúltra, és a jelen eseményeire, hogy innen volt szép nyerni. Aztán megírom ezt az egész kibaszott időszakot egy regényben, aminek lehet, még a címe is az lesz, hogy innen szép nyerni.

(Lehet, hogy most indulatosnak tűnök, nem vagyok az. Legfőképpen most nem. :) A napok, amiket átélek jók, feltöltők és pihentetők. Ma sokat játszottam kisgyerekekkel. Egyébként is imádom őket, de ők különösen szerethetőek voltak. Azok a fajta gyerekek, akik ahogy megismernek valakit, rögtön le nem szakadnának róla, megmutatják a játékaikat, a bizalmukba engednek. Az egyik kisfiú a nevemen szólított, odafordultam, majd mosolyogva azt mondta: szeretlek. Felnőtt emberek, mi miért nem tudunk ilyenek lenni? Miért nem hozzuk át a gyermeki egyszerűséget mindenbe? Túl sok falat építünk és túl kevés hidat, ez meg egy bullshit.

Még bővebben ez meg egy értelmetlen bejegyzés volt, de ha jobban meggondolom, annyira mégsem. :) Fellélegzés - mára befejeztem.)

Újra itt. Egyébként tudtam, hogy előbb-utóbb ez is eljön majd. Csak igazán soha nem tudom, hogy mit szeretnék ezzel az egésszel. Mindenképp szeretnék írni, valamint blogot is, de időnként "felélesztem" a lapjaimat, aztán újból feledésbe merülnek, majd készítek egy másikat, és annak is ugyanaz a sorsa. Ha éppen blogolok, akkor sem tudom, hogy mi az a határ, ameddig meg szeretném osztani az életemet a nagyérdeművel, illetve az sem teljesen tisztázott a gondolataim között, hogy akarom -e, hogy felismerhető legyek.

Szóval nem tudom, de most megint itt vagyok.

Remélem, ez mindenkinek kielégítő alapot szolgáltatott ahhoz, hogy kövessetek a továbbiakban. ;) (Na jó, ezt én sem gondolom komolyan...)