Tudom, nagyon kreatív lett a címadás, de még ezen is túltesz a bejegyzés, ami egyelőre még nem tudom, hogy miről fog szólni. :)

Lendület és történés éppenséggel jellemzi az elmúlt időszakomat. Olyannyira, hogyha majd mindent magam mögött hagyok, és eltelik néhány hónap/év, mialatt kellőképpen eltávolodok ettől az egésztől érzelmileg, biztosan írok belőle egy regényt. Mert egyébként azelőtt, hogy megéltem volna, csak olvastam ilyesmikről. A legtöbb mindenről ezzel kapcsolatban nem beszélhetek, és ennek próbálom belátni nem a zavaró, hanem inkább az izgalmas voltát.

A helyzet az, hogy a közelmúlttal (ami annyira közeli, hogy a jelenembe simul), nem is szeretnék foglalkozni, még csak gondolati szinten sem. Felmerül a kérdés, hogyha a jelenemmel nem, akkor mivel lehetne foglalkoznom? Jelenleg a jövő nagyobb biztonságot nyújt, és örömmel tölt el, hogy látom, ez akár a közeli jövő is lehet. Nagyon közeli.

Holnaptól mindent megváltoztatok, és én magam változtatok meg mindent. Aztán majd jól megmondom visszagondolva a közelmúltra, és a jelen eseményeire, hogy innen volt szép nyerni. Aztán megírom ezt az egész kibaszott időszakot egy regényben, aminek lehet, még a címe is az lesz, hogy innen szép nyerni.

(Lehet, hogy most indulatosnak tűnök, nem vagyok az. Legfőképpen most nem. :) A napok, amiket átélek jók, feltöltők és pihentetők. Ma sokat játszottam kisgyerekekkel. Egyébként is imádom őket, de ők különösen szerethetőek voltak. Azok a fajta gyerekek, akik ahogy megismernek valakit, rögtön le nem szakadnának róla, megmutatják a játékaikat, a bizalmukba engednek. Az egyik kisfiú a nevemen szólított, odafordultam, majd mosolyogva azt mondta: szeretlek. Felnőtt emberek, mi miért nem tudunk ilyenek lenni? Miért nem hozzuk át a gyermeki egyszerűséget mindenbe? Túl sok falat építünk és túl kevés hidat, ez meg egy bullshit.

Még bővebben ez meg egy értelmetlen bejegyzés volt, de ha jobban meggondolom, annyira mégsem. :) Fellélegzés - mára befejeztem.)